Es kann nur eine Schnecke bleiben!!

Párizs, az Úr 2005. évének júliusi havában

2005. július 9.
Szombat 1. nap


Repülővel érkeztünk meg Franciaországba. Párizstól úgy kétórányira landoltunk egy kisebb repülőtéren.
Most repültem először és rá kellett jönnöm, hogy ez nem nekem való dolog. A discmant sem lehetett bekapcsolni és mikor ezt az utolsó mentsváramat is elvették, összedőlt a világom. Először csak rosszul voltam, majd elkezdett irdatlanul fájni a fülem. Emiatt fél óra alatt annyi cukrot szopogattam el amennyit huszonkét év alatt nem. Megszólalni sem tudtam, nem hogy megmozdulni. Azon járt a fejem, mi lenne, ha épp most ki kellene mennem? Valószínűleg a leszállás után meglátogathatnám a reptéri felügyeletet és megkérdeznék tőlem, merre vannak a szüleim. De végül nem kellett szembenéznem ezzel a problémával. Azzal jobban el voltam foglalva, hogy azt figyeljem miként fehérednek el az ujjperceim, amint belekapaszkodom a székem karfájába, úgy hogy az majdnem leszakad.

A jobb oldalamon ült egy lány, nem sokkal volt fiatalabb nálam. Végig bíztatott, hogy túl fogjuk élni. Én csak annyiban voltam biztos, hogy előző este nem kellett volna a National Geographicon, Légikatasztrófák címmel dokumentumfilmet néznem.
Leszállás előtt még figyelmeztetett, hogy el kéne engednem a karfát, mert a végén leesnek az ujjaim, de eléggé nehezemre esett kivitelezni a dolgot.. És ezek után még hátra volt a landolás. Soha nem imádkoztam még ennyit, pedig tizenöt éven keresztül jártam katolikus iskolákba.
Na de nem ez a lényeg. A repülőutat túléltük, de túlélem e én ezt a párizsi „kiruccanást”?

A kiruccanás nem is igazán jó kifejezés, ugyan is munkáról van szó. Sajnos nem szórakozni jöttem Párizsba. Pedig milyen jó is lett volna ennyi pocsék hónap után.
És hogy mi a munkám? … a megfigyelés. Még jó hogy nem kémnek hívnak minket, bár néha annak érzem magam. Belemászok az életükbe, megfigyelem a mindennapjaikat, néha talán jobban ismerem őket, mint ők saját magukat. Tudom hol, mit esznek, kivel sétálnak, beszélgetnek szívesen, hova mennek szórakozni, mi a kedvenc filmjük, a kedvenc virágjuk, van e kedvenc boltjuk, sőt még azt is tudom, tudnom kell, kivel bújtak ágyba legutóbb. Túl sok információ, túl sok részlet… túl sok élet egy ember számára…
De most mégis jó, hogy újra dolgozom. Eleinte, nem tudtam, hogy fogom elvégezni a feladataimat, miközben tanulok az egyetemen is. Aztán kiderült egy- két dolog. Nem volt véletlen, hogy arra a helyre küldtek, hogy oda vettek fel. Kedvelt egyetem az „ő” köreikben is. Jelenleg az utolsó előtti évemet töltöm ott, de ki tudja, mennyi időt szabnak ki még rám. A végén én is szakállnövesztő leszek és az egész életemet az egyetem falai között fogom eltölteni…

Neeeeeeeeeem, aa, nyet, nyista, szóó sem lehet róla!!!!

Most itt vagyok, nyár van, dög meleg és még a célszemélyemet sem vesztettem el szem elöl. Ja, elfelejtettem közölni? Az előbb említett dolog többször megesett már velem, ugyan is kezdő vagyok. Valószínű, hogy ezért nem kaptam új feladatot az elmúlt hónapokban…
Meglehet, ha ezt is elszúrom, annyi a karrieremnek, mint […] … Meglehet, nem? … meglehet … !!@##!?!#

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A célszemély: Maria Csiszár
Születési idő: Az Úr 1815. évében
Születési hely: Magyar Felvidéken
Tartózkodási helyek: Magyarország, Skócia, Anglia, Olaszország, Portugália/ Lisboa
Jelenlegi tartózkodási hely: Franciaország- Párizs – Valahol a Szajna partján
Nyelvtudás: német, angol, olasz, portugál, francia
Iskolái: Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán III. éves Nemzetközi Kapcsolatok szakon, de ugyanitt már befejezte a kommunikáció – német szakpárt. Korábbi tanulmányai egyelőre ismeretlenek…
Egyéb: Magasan képzett a harcművészetek terén, mint kiyukushin karate, kung-fu, aikido és egyéb utcai harcmodor; mestere a kardforgatásnak, ami nem csoda, ha valakinek Connor MacLeod, a MacLeod Klánból a tanítója;
Általában régiségekkel foglalkozik, vagy újságíróként tevékenykedik.
Tulajdonában van egy vörös átalakított, lenyitható tetejű Honda gépkocsi; Egy belvárosi lakás Budapesten; Egy dojo Angliában; egy lakóhajó/bárka Párizsban és egy 182 darabból álló kardgyűjtemény.
Kapcsolatai: Hosszas egyedüllét után Duncan MacLeoddal kötötte össze az életét. 22 évig éltek egymással. Majd miután elhagyta Skóciát, Olaszországban találkozott Methos-sal (elég érdekes : ) körülmények között). Harmincegy-néhány évet töltöttek el jóban - rosszban, párbajban egyaránt.
Jelenleg egy számunkra ismeretlen portugál fiatalemberrel lakik együtt. Tudomásunk szerint nem […]
Neve, kora és foglalkozása ismeretlen.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Miután végre épségben földet értünk (14: 30 pm), várnom kellett legalább egy órát mire egy busz úgy 15 Euróért bevitt Párizsba. (A költségvetési iroda ezzel a kiadással nem számolt … én sem!)
A szállásom Párizs külvárosában volt, Creteil-ben. Kertvárosszerű rész, apró utcácskákkal, melyek olyan jellemzőek Franciahonra. A házacskák szorosan egymás mellett álltak, kicsi, túlburjánzó és elhanyagolt kertekkel az előterükben. A vendéglátóm háza is ilyen volt, de éppen ez adta meg a hangulatát.
Miután kiszáradt dzsungelkertjén átverekedtem magam és nagy nehezen átjutottam a bejárati ajtón, benn kellemes hűvös fogadott. Kétemeletes kőházról volt szó. Az előtérben fekete fehér matt kőpadló, kopott étkezőasztallal és egy százéves bőrfotel, mely rögtön a kedvencem lett. Ballról nyílt az apró konyha, mely szintén jellegzetesen rendetlen volt, de ez csak növelte a lakás báját. A konyha másik végén átlehetett menni a nagyszobába és az elülső bejárati ajtóhoz. De innen lehetett megközelíteni a pincét és a tetőtéri lépcsőt is. A nappali mindig sötétségben úszott, hogy hűs maradjon. A kőpadló itt is folytatódott egészen a bejárati ajtóig. A nappali nagy részét egy nyolcszemélyes feketebőr kanapé foglalta el, egy kis asztal, rajta hatalmas gömb akvárium, melyről megállapítottam, hogy úgy egy éve takaríthatták ki utoljára. Nem néztem utána él e még benne valaki.
A szobám a tetőtérben volt. Meleg volt és bárhova léptem minden nyikorgott, de itt tettem szert első francia nyelvű CD-mre.

Szállásadóm negyven – negyvenöt év körüli doktornő volt. Sokat dolgozott ezért általában egyedül voltam a lakásban. Ami nem is volt akkora baj, mert volt legalább időm gondolkodni. Bár ha otthon volt, akkor is jól elvoltunk. Általában főztünk valami finomat vacsorára, majd beszélgettünk kicsit egy hamisítatlan francia pohár bor mellett. Azt hiszem laktam volna nála még egy darabig.

17: 15 pm

Mr. Dawson-tól kaptam egy plusz feladatot…

…MI?! WTF!!! Egy idősek otthona? Minek kell nekem odamennem, így is elég bajom van már… nem érne rá legalább holnap? Please?

… Nem úgy tűnt, hogy a levél írója jó néven venné, ha a látogatást, akár csak egy órával is elhalasztanám, nem, hogy egy nappal.
Így tehát taxiba szálltam és a lakástól úgy negyvenpercnyire elmentem a megadott címre. (Remélem ez már benne van a költségvetésemben…)

Meg kell hagyni, gyönyörű környékre tévedtem. Itt aztán olyan ellátásban részesültek az idősek, amilyet Magyarországon csak az utópia idején lehet majd elvárni.

Amint bementem az előtérbe, azonnal megakadt valamin a szemem. Az információs pult fölötti tábla ezt hirdette: „látogatás csak családtagok és rokonok részére engedélyezett!”
…hmm…??... akkor én mit is keresek itt? – gondoltam.
Na mindegy, ha már egyszer itt vagyok, akkor legalább megkérdezem, miért is vagyok itt?

- Jó estét! Madame Jolán Bótához jöttem.
- Szabad a nevét?
Úgy gondoltam itt akkor véget is ért a beszélgetésünk a recepciós lánnyal…
- A nevem Fillinger G. Dóra.
- Fillinger…Fillinger… áá, meg is van!
- Höh?!
- Madame Bóta már jó ideje várja Önt.
- Igazán? Hát… akkor ne várassam tovább, nem de?
- Este 7 óráig van látogatás.

Tehát volt még egy órám. Felmentem az emeletre és megkerestem a megadott szobaszámot.
Az idős hölgy, a recepciós elmondása szerint kilencvenhat éves, az ablak előtt ült, háttal nekem. A haja hófehér volt, és levendula illat szállt körülötte. A nagymamámra emlékeztetett.

- Maga az Dóra? Már vártam!
Azt sem tudtam hova lépjek, úgy megijedtem a hangjától, a beállt csendben.
- öö…Igen én vagyok. Örvendek a …
- Üljön le!
Leültem. Az agyam olyan tompa volt, hogy a szavai kétszer olyan lassan jutottak el a tudatomig, mint kellett volna. Aztán végre kinyögtem az oldalamat furkáló kérdést:
Honnan tetszik ismerni? Én még sosem találkoztam Önnel!

- A férjem és én akkor emigráltunk Franciaországba, mielőtt a te édesanyád megszületett, 1930-ban. Mi soha sem találkoztunk, mégis mindent tudok rólad.
Kinyújtotta a karját és a fésülködő asztalra mutatott. Három kupac rongyosra olvasott levél volt ott, gondosan egymásra rakva.
- Vidd el őket és olvassd el. Talán te valami olyasmire is rájössz majd, amire én már nem tudok. Figyelmesen olvassd őket, ne hagyj elveszni egy részletet sem. Az életük függ tőled…

Az utolsó négy szót olyan halkan mondta, azt hittem rosszul hallok. Mikor rá akartam kérdezni, a szavaimat elnyomta a szobában álló hatalmas ingaóra kondulása. Hét óra volt. A látogatásnak vége lett.

Udvariasan elköszöntem és azzal a tudattal hagytam el a szobát, hogy többé már nem látom viszont az öreg hölgyet, és hogy valami fontosat felejtettem el megkérdezni…de végül nem jöttem rá, hogy mit.

A recepciónál beszélgettem még egy kicsit a lánnyal, aki elmondta, hogy Madame Bóta már 6 éve él itt és, azóta vár valakire, de sosem mondta meg, hogy kire. Az itt dolgozók már fogadtak is abban, hogy eljön e az a valaki egyáltalán. Erre megjelentem.
Azt is megtudtam, hogy a hölgy, idős kora miatt már négy éve vak. De akkor, honnan tudta, hogy én állok az ajtóban? És miért várt rám?

Mikor már majdnem kiléptem az otthon ajtaján, a recepciós lány még utánam szólt:
- Ugye önnél vannak a levelek?
- Igen nálam.
- Soha senki nem nyúlhatott hozzájuk… Azok a levelek csak magára vártak, vigyázzon rájuk!
- Értettem!

A taxiban hazafelé, úgy fél nyolc tájékán, felnyitottam az első levelet… magyar nyelven írták. A lapok közül az ölembe hullott egy kép. Egy kislány állt egy gótikus kastély előtt. A haja két copfba fogva. Piros ingecskét és fekete halásznadrágot viselt, aminek az alját piros masni díszítette, alig volt három éves. Megfordítottam a képet… 1986. június 22. Scottland - Dórika a McLeod – Fillinger kastély elött…

PáZmÁnY DiNnEr CLUB

A vacsi még el sem kezdődőtt de mi már hülyülünk... : )
Jó arcot kérek!!!
Nyár meghívásra!!
Magasabbnak tűnök?? He? He?

Egy újabb évszak... egy újabb CON...egy újabb language

Már csak 3 nap és újra beizzanak, a varázs pálcák, a Holdékkövek, a csuklóra szerelhető mágikus kártyavetők, a miniatűr hordozható varrógépek befejezik a kattogást, a segédkezet nyújtó anyukák meg végre úgy mennek el aludni, hogy álmukban nem a nyolcvanadik fehér "fecskefarkasra" varrnak patentot.

És mi is nem sokára indulunk...Képze képze, 5 night class-os vámpír jön hozzám aludni 27-28.-án két napra, de ha ez még nem lenne elég akkor előtte lévő nap 5 Halálisten látogat el hozzám, és ami a legjobb hogy én mindeközben vámpírvadász vagyok 2x3 db tőrrel a markomban. Mi lesz ebből a két éjszakából?? Hát alvás az biztos nem...az fix. De akkor is már előre várom...

Most más: ma megvolt az első angol órám a Linguaban... nagyon jó óra lesz úgy érzem, és ha ilyen ütemben haladunk, akkor a tanfolyam végére talán a középfokút is megpróbálhatom kisebb-nagyobb eséllyel.

Még 2 nap!

Kábé egy órája beszéltem az ismerőseimmel, akik az első Győri AnimeCon-t szervezik. Rohadt jól csinálják, le előttük a kalappal, de szerintem már ketté áll a fülük is a sok munkától.
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz megszervezni egy ilyen találkozót, bár ha bizonyos emberek nem járnának folyton a nyakukra, akkor biztos könnyebb lenne. Még kezdőbetűket sem mondok, mert, aki tudja, úgy is tudja, hogy kikről van szó... : )

Ami engem illet még mindig az előadásomon dolgozom. A japán vallás és a populáris kultúra kapcsolata - Onmyoudou, az okkultizmus újrafelfedezése. Érdekes téma, csak még nem tartottam 30-40 perces előadást senki előtt. Holnap este már pánikban leszek.
Sajna nem volt időm cosplay ruhát készíteni, pdig majdnem sikerült bekerülnöm a shinigamik közé... de majd legközelebb. : )
Várhatóan tavasszal össznépi CLAMP cosplayt hozunk majd össze egy nagyon profi társasággal. Remélem összejön....

Most megyek, mert holnap még rengeteg dolgom van... Oyasumi nasai!!!!

P.S.: A bejgyzés 2008.07.17.-re vonatkozik

zenei izé...

1. Maximum the Hormon: Chainsaw (jelenlegi kedvenc)


2. The Seatbelts with Yoko Kanno: The Real Folk Blues (Cowboy Bebop Them)

3. Yoko Kanno: Tank!! (Cowboy Bebop OP)

4. Trinity Blood OP- Dress

5. Orange Range: Winter Winner (Album: Natural)

6. Asien Kung-Fu Generation: Rewrite- FMA Opening 4 (Album: Sol-fa)

7. Abingdon Boys School: Howling –Inch up-

8. Linkin’ Park: Breacking the Habit (Album: Meteora)

9. L’Arc~en~Ciel: Ready Steady Go (Fullmetal Alchemist OP2)


10. Nightmare: The World (Death Note OP)


11. K. West and Deft Punk: Stonger


12. Teriyaki Boyz: Tokyo Drift

Dare no shiranai

Kicsit megkésve, de azért beszámolok egy csodás japán filmről melyet a DunaTV jóvoltából láthattam.
A Dare no shiranai /Anyátlanok/ egy 2004-ben készült japán film, mely egy ténylegesen megtörtént eseményt dolgoz fel. Egy kissé megszépítve, az egyébként borzasztó tényeket. De ez nem azt jelenti, hogy a film ne lenne így is megrázó és elgondolkodtató.

A történet négy kisgyermek életét mutatja be. Először csak a legidősebb fiút ismerjük meg, Akirát, aki fiatal édesanyjával új lakásba költözik. De pár percel később előkerülnek Akira kisebb testvérei is, Shigeru és Yuki, a bőröndökből. Majd Akira végül idősebb lánytestvérét Kyoko-t is megtalálja a nagyváros forgatagában. Így teljessé válik a család. Az első 10-15 percben úgy érezhetjük, hogy a szokatlan beköltözéstől eltekintve egy harmonikus család életét követhetjük majd nyomon. De ez a fajta történetmesélés nem jellemző a japánokra.

A gyerekekre hamar rossz idők várnak. Iskolába egyikük sem jár, pedig Akira már 12 éves, idősebb húga egy vagy két évvel fiatalabb, kistestvéreik pedig 5-6 évesek. Anyjuk munkára hivatkozva sokszor napokig nem jön haza, majd hónapokat tölt távol és végü teljesen magukra hagyja a gyerekeket a bérlakásban, némi pénzzel és egy cetlivel melyben Akirára bízza a kicsiket. A gyerekek egész idő alatt a lakás foglyai. Nem léphetnek ki mert senki nem tud róluk, de idővel úrrá lesz rajtuk a vágy, hogy végre elhagyják a lakást és megismerkedjenek a világgal. De ez a vágy felborítja az addig nagyjából stabil harmóniát. Tovább már nem elég az akarat, az egyszerűen élni vágyás. A gyereknek gyereknek kell lennie.

Ez látszik meg Akira viselkedésésn is, aki egyszer végre igazán felhőtlenül gyereknek akarja érezni magát és kétségbeesetten kapkod a barátok és a szórakozás után. Viszont így egyre fogy a pénz és végül éppen hogy, marad ételre az egyébb más kiadások és számlák mellett. De később már ez a kevés pénz sem elég, és a lakásban megszűnik a víz és áramellátás.
A tesetvérek a közeli játszótérre járnak mosni és ivóvizért. Itt ismerik meg Saki-t egy iskoláslányt, akinek szíve szintén szomorú titkot rejt. A gyerekek barátok leszenk és Saki segítségével kicsit jobbra fordul a helyzetük, addig míg be nem következik egy szörnyű baleset. Yuki, Akira kishuga a lakásban leesik a székről és többet már nem ébred fel.

Nics más lehetőség, mivel a gyerekek létezéséről senki nem tud, a négy különböző apa nem ismeri el őket, ezért bármilyen külső segítség kizárt, Akira Saki segítségével elviszi kishugát abban a bőröndben melyben a lakásba érkezett, a repülőtérre.
A kislány többször mondta, hogy szeretné látni a repülőket, ezért Akira a reptér mellett temeti el a hugát.
A film végén ismét Akirát látjuk, amint az élelemiszer bolt hátsóajtajában várja a boltosfiút, aki megint sushi-t csempész ki a boltból. Shigeru már megtöltötte a vizespalackot, Saki és Kyoko is beszerezték amit kell és a négy gyerek immár egy családként nekivág Tokyo utcáinak.

Természetesen ez egy igen rövid történetismertetésre sikeredett, de ne feljetsük japán filmről van szó... rengeteg jel és utalás, apró elrejtett gesztusokat szőtt bele a rendező ebbe a csodás filmbe. A szomorúan édes történet elmehetett volna a giccses, melankólikusan csöpögős irányba is, hiszen minden adott volt hozzá, de szerencsére nem tette és ezt Cannes-ban is honorálták.

A film fiatal főszereplője Yagira Yuya, aki Akirát alakította, megkapta a legjobb férfifőszereplőnek járó díjat. A Dare no shiranai lett a legjobb film és megnyerte 2004-es Arany Pálma díjat is.

A fő szerepekben: Yagira Yuya /Akira/
Kimura Hiei /Shigeru/

Kitaura Ayu /Kyoko/

Shimizu Momoko /Yuki/

Az a 141 perc amíg a film tart, meg ér mindent. Érdemes megnézni ezt a filmet és talán nem is csak egyszer, de az érzelmesebb lelkűek készítsenek elő papírzsepit.

Ennyi mára... Oyasumi nasai!!

Alkonyzóna és Poltergeist japán kiadásban!!

Amint a nálunk is megjelent japán horrorfilmekből tudjuk (Ringu, A szem, (original) Átok) a japánok ötletrepertoárja nem hiányos, ami a félelmetes történeteket illeti.
Ezt az ötlet gazdaságot mutatja az az anime is melyet a Tubusnak köszönhetően pár napja befejeztem. Címe: Ghost Hunt.

Egy 25 részes animéről van szó, mely jól ötvözi a természetfelettit, a drámát és a vígjátéki elemeket.
A főszereplők Shibuya Kazuya (Naru-san), aki a Shibuya Paranormális Hivatal alig 17 éves vezetője, aszisztense, az eléggé magánakvaló Koujo Lin, Taniyama Mai egy elsőéves diáklány, akinek kedvenc időtöltése a szellemhistóriák mesélése. Hozzájuk csatlakozik a shinto papnő Matsuzaki Ayako, a szerzetes Takigawa Houshou, az ausztrál John Brown (keresztény pap), és a médium Hara Masako. Ők négyen eleinte, csak véletlenül csapódnak a Hivatalhoz, de később már együtt dolgoznak mind a heten.

Jelenleg az első két részről írok részletesen, ami 6 felvonást foglal magába. Mindkét rész 3 felvonásból állt.

1. rész: Filled with evil Spirits #1 #2 #3 /Akuryou ga ippai!?/
Üres osztályterm valamikor éjféltájt... a terem közepén egy kis fényforrás pislákol. "S akkor megszólalt a félelemetes hang: AAAkaaarsz egy piros kabááátot???? és a nő így válaszolt: Igen akarok... velőtrázó sikoly... Mikor a rendőrtiszt újra benyitott a szobába a nő a padlón feküdt és az egész teste vérrel volt borítva... de senki más nem volt a szobában..."
Taniyama Mai és két barátnője minden este szellemtörténeteket mondanak egymásnak és remélik, hogy egyszer egy negyedik fél is megszólal...egy szellem. Ezen az estén meg is szólal valaki, bár nem szellem, de a lányok nem senek kétségbe, mert az illető egy igen jóképű fiatalember.
Mai, másnap egy szerencsétlen baleset következtében, ismét találkozik a rejtélyes fiatalemberrel és annak aszisztensével. A balesetben eltörik egy méregdrága kamera és az aszisztens is lesérül. Mai-nak nincs más választása ideiglenesen ő lesz a fiatalember, Shibuya Kazuya segítője, akiről kiderül, hogy egy Paranormális Hivatal vezetője.
Mai első munkája, iskolájának egyik rég elhagyott épületében vár rá. Ebben az épületben nagyon sok megmagyarázhatatlan haláleset történt, ezért az igazgató úgy döntött segítséget kér és nem is csak egyett. Shibuya mellett, felkért egy shinto papnőt Ayako-sant, egy buddhista szerzetest "Monk"-san személyében, egy papot, a 19 éves John Brown-t, aki szörnyen viccesen beszéli a japánt, és egy médiumot Masako-sant.
Így hatan vágnak neki a feladatnak, hogy kiderítsék, mindenki a maga tudásával, mi az mely e falak között kísért... Nem áll szándékomban spoilerkedni, úgyhogy a végét nem lövöm le,de azt elmondhatom, hogy az izgalamt és a sötét hangulatot végig fenntartják. A karakterek mind adnak valami újat, bár Shibuya a nárcisztikusságán kívül, az elhagyhatatlan feketébe öltözött, titokzatos múltú, onmyoudou adottságokkal megáldott különc. Nagyon szeretnivaló. : )

2. rész: Doll house #1 #2 #3 /Ningyou no ie/
Az SPR csoportot egy öreg házhoz hívják, melyben furcsa dolgk történnek. A ház jelenlegi tulajdonosa egy családapa, aki munkaügyi körúton van és itthon hagyta nagyobbik lányát, annak hugát Ayami-chant és új feleségét.
A csoport megkezdi a munkát és első megállapításra Poltergeist-el lehet dolguk, melyeket legtöbbször egy ember irányít tudatalatt. De hamar kiderül az ellenkezője, és a kis Ayami és az ő babája, Minnie körül kezdenek furcsa dolgok történni.
A történelmi adatokból, melyekt Shibuya begyűjtött kiderül, hogy ebben a házban több éven keresztül, minden új családnak meghaltak a gyermekei. Így félő lett, hogy Ayame-chanra is ez a sors várhat, ha gyorsan ki nem derül milyen szellem állhat a háttérben.
Végül minden a babánál öszpontosul. A megszált tárgy nem hagy nyugodni senkit és semmit és majdnem Mai-t is a halálba taszítja.

Ez lenne az első két rész...remélem kedvet csináltam a sorozathoz...ha még nem akkor mondok jobbat... Ez az anime nem csak úgy az arcunkba vágja, hogy, na nesze mi itt most ördögúzést meg miegymást csinálunk, hanem el is magyarázza az elmondott mantrák és rituálék lényegét, az onmyoudou mibenlétét. A szellemek, a yuurei (nyughatatlan, bosszuálló szellem) jelentését. Kifejti a természetfeletti jelenségeket és egyértelművé teszi a dolgokat.
Néha nagyon félelmetes tud lenni, amit nagyon jónak tartok, néha meg igazán vicces, amire a más grafikus technika is utal ilyenkor. A zene jó. Az OP és az Ending nem szokványos, kicsit csillagkapu meg Quantum Leap keverék. Semmiféle spoilerkedést nem engednek meg az alkotók, csak apró kis fénycsóvák és szikrák láthatók az amúgy fekete háttér előtt, inlább egyfajta idegtépő bevezetőnek mondanám.

Na mára ennyit... a nyugot alváshoz záró pecséteket ajánlok az ablakokra és ajtókra!
Oyasumi nasai!

Krúdy úr a magasból!

Már első pillantásra tudtam jó buli lesz... Két percel az után, hogy beléptem az aulába, már a melykasomon virított a narancssárga szervező táblácska, és én készenálltam arra, hogy ezen első Nyári Győri AnimeCon-t a legjobb tudásommal kiszolgáljam... Fűtött a tettvágy, osztottam a programfüzeteket, tereltem az embereket...mindezt a suli előtt természetesen, mert bemenni csak 10kor lehetett.

Terelgetés és osztogatás után viszont jött a hidegzuhany, vagyis jöhetett volna, miután az utolsó pillanatban a Magyar A. Társaság tagjainak eszébe jutott, hogy "tenni kéne valami fontosat!!" és lerendeltek az emeletről még hét asztalt. És miközben egy segítőkész szervező anyuka, akit már tépett az ideg, egy egyetemista lányka és én asztalokat cipeltünk a másodikról, addig a szép tagbaszakadt hárombetűs fiatalemberek pólókat rakosgattak és asztalterítőket hajtogattak. Ez asztán a segítőkészség !?!?#X#

Na tovább...lesz ez jobb is!! azaz, mit lehet tenni, ha a suli karbantartója nem hajlandó felelni a WCpapírért a WC-kben. Ilyen esetben két dolog tehető, megdobáljuk a karbantartót, sakurazakás kulcstartókkal (tömör és szúrós) vagy megyünk és veszünk 40 tekercs vécépapírt. Hát mivel az előbbi megoldásból nem lesz papír, ezért a másodikhoz folyamodtunk.
Tehát, miután reggel héttől nyolcig a hajammal, a ruhámmal és a sminkemmel bajlódtam, 8.45kor már minden leizzadt rólam. Akaratom ellenére is úgy néztem ki, mint a holló







De ennek ellenére, szerény véleményem szerint jól érezték magukat az emberek, akik meg nem azok hangot is adtak ennek, mindenféle fórumon keresztül. Jogukban áll, nemde? Majd legközelebb ők biztos jobban csinálják...
Na tovább... sajna voltak gikszeeeeerek a sötétítéssel azt nem tagadom, meg egy két kisebb technikai hiba, de ezen felül, többen jöttek, mint vártuk, az ajándékokra nem lehetett panasz, az After Party meg fergeteges volt.
Krúdy Úr bronzfeje pedig az árusok fölé emelkedve figyelte ezt a fura társaságot. A rengeteg Naruto cosplayt, Ichigo-t a konyhakésével, a 6emelet magas Arrancar-okat, Mario -t a Super Mario Bros.-ból. Bár szerintem legfőképpen a Sexy no Jutsu -s Naruto Girly-t nézegette és persze az árusokat, akik félelmeik ellenére elfértek, jól kerestek és annak rendje és módja szerint hátrahagyták az összes szemetüket...hála nekik, hogy gondoltak azokra, akik majd összeszedik.

A karaoke jól mennt, a konzol végig tömve volt, négy előadásból hármat sikeresen megtartottak. Ami nem rossz arány...Az egyiket Horváth Ferenc Úr, japánbarát és boldogságkutató tartotta. Az úr stílusa kivételes, meg kell szokni, tudni kell, hogy nem tanár, hanem kultúrális rendezvényszervező a Galgócziban. Általában idősebb emberekkel foglalkozik, ami előadásmódjából is kitűnik, de mindenki olyan amilyen. A tudása a japán kultúra terén felűlmúlhatatlan, a legtöbb, ha nem mind, japánnal kapcsolatos nagyobb előadás Győrben az ő nevéhez fűződik. Tehát nem csoda, hogy ő nyitotta meg a Cont.
A másik előadást én tartottam, az első bejegyzésemben említett cím alatt futott. Jól sikerült, csak a mikrofonnal voltak kisebb nagyobb hibák. A powerpoint majd 20 diából állt, és ezt követte még egy filmrészlet a Tokyo Babylon-ból. (ha tudom majd felrakom ide az anyagot) A Mondo Fórumán megdicsérték, ami nagyon boldoggá tett... és egész sokan bennt maradtak meghallgatni. Kicsit előbb be kellett fejeznem, mert kellettek egy másik terembe a kábelek meg a gépek, de nagyából mindent el tudtam mondani.
A tömegtől megmentettem egy Totorós egérpadot és egy 10cm-s tömör Shaoran-kun bábucskát. Tavasszal lehet hogy őt cosplay-elem az össznépi CLAMP-ben. Majd meglátjuk.
Még mondhatnám ítéletnapig milyen volt a Győri Con, de szerintem nem olvasnátok tovább, én meg már fáradok. Legközelebb Naruto-val érkezem.
Minna! Oyasumi nasai!!!

P.S.: Fényképek érkeznek majd...

(a bejegyzés 2008.07.22.-re vonatkozik)